Keresési lehetőségek
Kezdőlap Média Kisokos Kutatás és publikációk Statisztika Monetáris politika Az €uro Fizetésforgalom és piacok Karrier
Javaslatok
Rendezési szempont

Az EKB Kormányzótanácsának (kamatdöntéseken kívüli) döntései

2023. december

2023. december 15.

Piaci műveletek

A további hitelkövetelések (ACC) kereteinek felülvizsgálata

A Kormányzótanács 2023. november 30-án jóváhagyta az átmeneti fedezeti intézkedésekről szóló iránymutatás szerinti rövid lejáratú adósságinstrumentumok fedezetként való felhasználásának, valamint a pótlólagos hitelkövetelések (ACC) keret alatti néhány sajátos jellemzőjének a megszüntetését; ennek hatása igen korlátozott. Az illetékes nemzeti központi bankok (NKB-k) közlik az érintett ügyfelekkel a részleteket. A Kormányzótanács jóváhagyta továbbá a fedezetként elfogadott hitelkövetelésekre vonatkozó 25,000 eurós minimális küszöbérték visszaállítását. Végül, úgy határozott, hogy legalább 2024 végéig meghosszabbítja az ACC-keretek érvényességét a fennmaradó jellemzőikkel együtt, és ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy a jövőbeli változásokat kellő időben bejelentik. Az NKB-k fenntartják maguknak a mérlegelés jogát arra vonatkozóan, hogy korábban felmondják összes ACC-kereteiket vagy azok egy részét. Az alkalmazandó jogi keret, különösen az általános dokumentációra vonatkozó iránymutatás és az ideiglenes fedezeti intézkedésekről szóló iránymutatás 2024-es aktualizálásával összefüggésben a Kormányzótanács elfogadja a változások által indokolt jogi módosításokat, és ezek akkor lépnek hatályba, amikor a szóban forgó jogi aktusokat 2024 folyamán hivatalosan elfogadják.

A pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP) alatti újrabefektetések

Az EKB 2023. december 14-én bejelentette, hogy a Kormányzótanács a PEPP keretében vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket 2024 első fele folyamán továbbra is teljes egészében újra be szándékozza fektetni. Az év második felében pedig átlagosan havi 7,5 milliárd euróval szándékozik csökkenteni a PEPP-portfóliót, majd 2024 végén leállítja a PEPP alatti újrabefektetéseket. A vonatkozó sajtóközlemény az EKB honlapján olvasható.

Piaci infrastruktúra és fizetésforgalom

A Piaci Infrastruktúra Testület (MIB) eljárási szabályzatának módosításai

A Kormányzótanács 2023. december 7-én elfogadta az EKB/2023/37 határozatot a Piaci Infrastruktúra Testületről szóló (EU) 2019/166 határozat módosításáról. A MIB eljárási szabályzatának módosításait a 2016. évi létrehozása óta szerzett tapasztalatok indokolják.

Jogalkotással kapcsolatos tanácsadás

EKB-vélemény a készpénzes ingatlanvásárlás lehetőségének kizárásáról és a készpénzhasználat visszafogására irányuló adóügyi intézkedések kiterjesztéséről

A Kormányzótanács 2023. december 6-án elfogadta a CON/2023/39 véleményt, amelyet a görög pénzügyminisztérium megkeresése alapján bocsátott ki.

EKB-vélemény a vállalkozások azon kötelezettségéről, hogy készpénzt fogadjanak el a fogyasztóktól

A Kormányzótanács 2023. december 8-án elfogadta a CON/2023/40 véleményt, amelyet a belga miniszterelnök-helyettes, valamint a gazdasági és munkaügyi miniszter megkeresésére bocsátott ki.

EKB-vélemény a Banca d’Italia és döntéshozó testülete tagjainak és alkalmazottainak kötelezettségeiről, valamint a vezető testület tagjai és a felsővezetők be-és kilépésére a türelmi idő tekintetében alkalmazandó szabályokról

A Kormányzótanács 2023. december 8-án elfogadta a CON/2023/41 véleményt, amelyet az olasz gazdasági és pénzügyminisztérium megkeresése alapján bocsátott ki.

EKB-vélemény a hitelintézetek által fizetendő, jelzáloghitel-felvevő védelmi ideiglenes díjról

A Kormányzótanács 2023. december 11-én elfogadta a CON/2023/42 véleményt, amelyet a lettországi parlament költségvetési és pénzügyi (adóügyi) bizottsága megkeresésére adott ki.

EKB-vélemény a készpénzfizetések során alkalmazott kerekítésről Litvániában

A Kormányzótanács 2023. december 12-én elfogadta a CON/2023/43 véleményt, amelyet a litván parlament költségvetési és pénzügyi bizottsága elnökének felkérésére adott ki.

Szervezetirányítás

Az SSM-intézmények visszatérítési keretének módosításai a KBER szolgáltatásainak igénybevétele kapcsán

A Kormányzótanács 2023. december 4-én jóváhagyta a Központi Bankok Európai Rendszerének (KBER) szolgáltatásait igénybe vevő, az egységes felügyeleti mechanizmusba (SSM) tartozó intézményekre vonatkozó visszatérítési keretrendszer módosításait. Ideértendők az eurorendszer/KBER Statisztikai Bizottsága (STC) által kezelt statisztikai adatkészletek jegyzékének módosításai, valamint egy pontosító módosítás, miszerint ha a KBER szolgáltatásainak valamely illetékes hatóság általi igénybevétele személyes adatok feldolgozását is magában foglalja, az illetékes hatóságnak meg kell felelnie a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak, és meg kell kötnie a szükséges jogi megállapodásokat. Ennek megfelelően a Kormányzótanács elfogadta az EKB/2023/30 határozatot a Központi Bankok Európai Rendszere szolgáltatásainak az illetékes hatóságok általi használatáról szóló (EU) 2022/1981 határozat módosításáról, valamint a Központi Bankok Európai Rendszere szolgáltatásainak az illetékes hatóságok és az együttműködő hatóságok általi használatáról szóló (EU) 2022/1982 határozat módosításáról szóló EKB/2023/29 határozatot. Az Európai Központi Banknak a hitelintézetek prudenciális felügyeletére vonatkozó politikákkal kapcsolatos külön feladatokkal történő megbízásáról szóló, 2013. október 15-i 1024/2013 (EU) tanácsi rendelet rendelkezéseivel összhangban a Felügyeleti Testület előírás szerint részt vett a jóváhagyási folyamatban.

Az EKB tőkéje – a jegyzési kulcs ötéves kiigazítása

A Kormányzótanács 2023. december 7-én az EKB tőkejegyzési kulcsának ötévenkénti felülvizsgálata nyomán a következő öt határozatot fogadta el:

  • EKB/2023/31 határozat a nemzeti központi bankoknak az Európai Központi Bank tőkejegyzési kulcsában való százalékos részesedéséről és az (EU) 2020/137 határozat hatályon kívül helyezéséről;
  • EKB/2023/32 határozat az Európai Központi Bank tőkéjének azon tagállamok nemzeti központi bankjai részéről történő befizetéséről, amelyek pénzneme az euro, és az (EU) 2020/138 határozat hatályon kívül helyezéséről;
  • EKB/2023/33 határozat az Európai Központi Bank tőkerészesedéseinek a nemzeti központi bankok közötti átruházásáról, illetve a befizetett tőke módosításáról szóló szabályok megállapításáról és az (EU) 2020/139 határozat hatályon kívül helyezéséről;
  • EKB/2023/34 határozat az Európai Központi Bank felhalmozott tőkéjéhez való hozzájáruláshoz és a nemzeti központi bankoknak az átadott, devizatartalékokat megtestesítő eszközökkel megegyező követelései módosításához szükséges intézkedések megállapításáról és az (EU) 2020/140 határozat hatályon kívül helyezéséről;
  • EKB/2023/35 határozat az eurobankjegyek kibocsátásról szóló EKB/2010/29 határozat módosításáról.

Az Általános Tanács 2023. december 7-én elfogadta az EKB/2023/36 határozatot, amely az EKB tőkéjének az euroövezeten kívüli nemzeti központi bankok részéről történő befizetéséről szól, és hatályon kívül helyezi az (EU) 2020/136 határozatot.

A vonatkozó határozatok hamarosan megjelennek Az Európai Unió Hivatalos Lapjában, a határozatokról sajtóközleményt is közzéteszünk az EKB honlapján. Minden módosítás 2024. január 1-jén lép hatályba.

A KBER és az EKB alapokmányának 29.3. cikkével összhangban az EKB tőkejegyzési kulcsában a nemzeti központi bankokhoz (NKB-k) rendelt súlyokat ötévente módosítani kell; kiigazítás kell akkor is, amikor az EKB jegyzett tőkéjéhez hozzájáruló NKB-k száma megváltozik.

A Kormányzótanács tudomásul vette továbbá, hogy a relatív súlyokhoz való igazodás, amely meghatározza azon két csoport összetételét, amelyekre az NKB-elnököket az eurorendszer rotációs rendszere alapján osztják ki, nincs hatással sem az NKB-elnökök csoportbesorolására, sem a szavazati jogok rotációjára.

Az Eurorendszer Beszerzési Koordinációs Irodájának (EPCO) 2025 és 2029 között otthont adó központi bank

A Kormányzótanács 2023. december 7-én a Banque centrale du Luxembourg-t jelölte ki az Eurorendszer Beszerzési Koordinációs Irodája (EPCO) 2025 és 2029 közötti székhelyeként, miután pozitívan értékelte a bank üzleti ajánlatát. Az EPCO határozza meg, méri fel és hangolja össze az eurorendszer feladatainak ellátásához szükséges áruk és szolgáltatások közös beszerzését, törekedve a lehető legnagyobb költségtakarékosságra és eredményességre.

Statisztika

Nyilvános konzultáció a befektetési alapok eszközeire és kötelezettségeire vonatkozó statisztikákról szóló 1073/2013/EU rendelet átdolgozásáról kiadott EKB-rendelettervezetről (EKB/2013/38)

A Kormányzótanács 2023. november 30-án jóváhagyta, hogy nyilvános konzultáció induljon arról az EKB-rendelettervezetről, amelyet a befektetési alapok eszközeire és kötelezettségeire vonatkozó statisztikákról szóló 1073/2013/EU rendelet átdolgozásáról adtak ki. A javasolt átdolgozási rendelettervezet időszakos felülvizsgálat eredménye, amelynek célja biztosítani, hogy a befektetési alapokra vonatkozó statisztikai információk kielégítsék a felhasználói igényeket és megfeleljenek a célnak. Az adatszolgáltatási követelmények stabilitásának biztosítása érdekében legalább öt évente rendszeres felülvizsgálatra kerül sor. A nyilvános konzultáció 2023 decemberétől 2024 februárjáig tart, majd miután a Kormányzótanács 2024 elején hivatalosan elfogadta a rendelettervezetet, előreláthatólag 2025 augusztusában megkezdődik az EKB részére való új statisztikai adatszolgáltatás. A nyilvános konzultációval kapcsolatos anyagokat 2023. december 18-án, hétfőn tesszük közzé az EKB honlapján.

2022. évi jelentés a statisztikai adatminőségről

A Kormányzótanács 2023. december 7-én jóváhagyta az euroövezet monetáris és pénzügyi statisztikáiról szóló 2022. évi minőségi jelentés közzétételét. Az Eurorendszer/KBER Statisztikai Bizottságával szoros együttműködésben készített jelentés tájékoztat az EKB által – az euroövezeti nemzeti központi bankok segítségével – gyűjtött, összeállított és terjesztett európai statisztikák minőségéről, valamint része az EKB statisztikaminőségi keretének. A jelentés 2023. december 18-án, hétfőn jelenik meg az EKB honlapján.

Az EKB bankfelügyelete

Megfelelés az általános helyreállítási képességről szóló EBH-iránymutatásoknak a helyreállítási tervezés során

A Kormányzótanács 2023. december 5-én nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület azon javaslata ellen, hogy értesítsék az Európai Bankhatóságot (EBH) arról, hogy az EKB a közvetlen felügyelete alá tartozó jelentős hitelintézeteknél 2023. december 11-től a helyreállítási tervezés során betartaná az EBH iránymutatásait az általános helyreállítási kapacitással kapcsolatban (EBA/GL/2023/06). Az iránymutatások eligazítják az illetékes hatóságokat arra vonatkozóan, hogy hogyan értékeljék a forgatókönyv-specifikus helyreállítási képességet, és hogyan kérdőjelezzék meg a hitelintézetek feltevéseit. Arról is útmutatást ad, hogy hogyan határozzák meg az általános helyreállítási képességre (ORC) vonatkozó pontszámot, és hogyan állapítsák meg az adott hitelintézet általános ORC-jének megfelelőségét.

Az SSM felügyeleti prioritásai, 2024–2026

A Kormányzótanács 2023. december 7-én nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület arra irányuló javaslata ellen, hogy nyilvánosságra hozzák „Az EKB bankfelügyelete: az SSM felügyeleti prioritásai, 2024–2026” című anyagot. Az EKB bankfelügyeletének elkövetkező három évre vonatkozó stratégiáját részletező anyag 2023. december 19-én, kedden jelenik meg az EKB bankfelügyeleti honlapján.

A 2023-as felügyeleti felülvizsgálati és értékelési eljárás (SREP) eredményei

A Kormányzótanács 2023. december 7-én nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület azon javaslata ellen, hogy publikálja a 2023. évi SREP eredményeit. A sajtóközleményt és a kapcsolódó jelentést 2023. december 19 -én, kedden tesszük közzé az EKB bankfelügyeleti honlapján.

Módosított hitelkockázati és piaci kockázati SREP-módszertanok

A Kormányzótanács 2023. december 8-án nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület azon javaslata ellen, hogy módosított anyagokat tegyen közzé, amelyekben a jelentős hitelintézetek hitelkockázatának és piaci kockázatának a SREP részeként való értékeléséhez használt módszertanokat mutatják be. Mindkét anyag 2023. december 19-én, kedden jelenik meg az EKB bankfelügyeleti honlapján.

Útmutató a jelentős kockázati koncentrációkról és csoporton belüli ügyletekről szóló pénzügyi konglomerátum adatszolgáltatásról

A Kormányzótanács 2023. december 11-én nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület azon javaslata ellen, hogy közzétegye a jelentős kockázati koncentrációkról és csoporton belüli ügyletekről szóló, pénzügyi konglomerátum adatszolgáltatásra vonatkozó végleges EKB-útmutatót, valamint a visszajelzéseket tartalmazó nyilatkozatot, amely meghatározza, hogy az EKB hogyan reagált a kapcsolódó nyilvános konzultáció során kapott észrevételekre. Az útmutatót és a visszajelzéseket tartalmazó nyilatkozatot 2024. január 10-én, szerdán tesszük közzé az EKB bankfelügyeleti honlapján.

KAPCSOLAT

Európai Központi Bank

Kommunikációs Főigazgatóság

A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.

Médiakapcsolatok