Keresési lehetőségek
Kezdőlap Média Kisokos Kutatás és publikációk Statisztika Monetáris politika Az €uro Fizetésforgalom és piacok Karrier
Javaslatok
Rendezési szempont

Nyilatkozat az EKB monetáris politikai stratégiájáról

  1. A 2003-as, előző stratégiai felülvizsgálat óta az euroövezeti gazdaság és a világgazdaság mélyreható szerkezeti átalakuláson ment keresztül. A visszaeső trendnövekedés, amely a lassabb termelékenységnövekedéshez és demográfiai tényezőkhöz köthető, valamint a pénzügyi világválság öröksége leszorította az egyensúlyi reálkamatokat. E miatt szűkült az Európai Központi Bank (EKB) és a többi központi bank mozgástere, amely lehetővé tette, hogy céljaikat kizárólag az irányadó kamatok megváltoztatásával érjék el. Emellett a globalizálódás, a digitális átalakulás, a környezeti fenntarthatóságot fenyegető veszély és a pénzügyi rendszer átalakulása is jelentős kihívás elé állítja a monetáris politikai döntéshozókat.
  2. Az EKB monetáris politikai stratégiáját az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés alatt kapott megbízatása irányítja, ugyanakkor be is határolja. Az EKB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása az euroövezetben. Az árstabilitási cél veszélyeztetése nélkül az eurorendszernek kötelező támogatnia az Unión belüli általános gazdaságpolitikát azért, hogy hozzájáruljon az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikkében megállapított uniós célok megvalósításához. Ezek a célok többek között az egyensúlyi gazdasági növekedés, a teljes foglalkoztatást és társadalmi haladást célul kitűző, nagy versenyképességű szociális piacgazdaság, valamint a környezet minőségének magas fokú védelme és jobbá tétele. Az eurorendszer köteles ezenkívül támogatni az illetékes hatóságokat a hitelintézetek prudenciális felügyeletére és a pénzügyi rendszer stabilitására vonatkozó politikáik zavartalan megvalósításában.
  3. A Kormányzótanács megerősíti, hogy a harmonizált fogyasztóiár-index (HICP) marad az a megfelelő mérőszám, amelyet az árstabilitási cél elérésének az értékeléséhez alkalmaz. Ugyanakkor elismeri, hogy a „saját lakásszolgáltatáshoz” kapcsolódó költségek HICP-be való felvételével jobban ki lehetne fejezni a háztartások számára releváns inflációs rátát. Mivel tudatában van annak, hogy a saját lakásszolgáltatás HICP-be való teljes felvételét többéves projekt keretében lehetne megvalósítani, monetáris politikai értékeléseiben addig is olyan inflációs mérőszámokat is figyelembe fog venni a kiegészítő inflációs mutatóinak tágabb csoportjában, amelyek tartalmazzák a saját lakásszolgáltatás költségeinek kezdeti becsléseit.
  4. A nulla százalék fölötti inflációs puffer mozgásteret ad a monetáris politika számára a kedvezőtlen folyamatok esetén való kamatvágáshoz, valamint a nominális kamatlábak trendszintjére gyakorolt pozitív hatáson keresztül biztonsági ráhagyást is jelent a deflációs kockázat ellen. A 2003 óta szerzett tapasztalatok megerősítették az inflációs puffer makrogazdasági jelentőségét. Különösen az egyensúlyi reálkamatláb feltűnő trendszerű visszaeséséből, ha állandósul, az következik, hogy a nominálkamatok effektív alsó határa gyakrabban korlátozza a monetáris politika működését. Az euroövezetben az országok közötti makrogazdasági kiigazítások megkönnyítése, a nominálbérek lefelé irányuló merevsége és a mérési torzulás szintén az inflációs puffer létjogosultságát igazolja.
  5. A Kormányzótanács megítélése szerint az árstabilitás középtávon legjobban egy 2 százalékos inflációs ütem mellett tartható fenn. A Kormányzótanácsnak az említett cél melletti elköteleződése szimmetrikus, ami azt jelenti, hogy megítélése szerint a céltól való negatív és pozitív irányú eltérés egyaránt nemkívánatos. A 2 százalékos inflációs cél egyértelműen lehorgonyozza az inflációs várakozásokat, ami az árstabilitás fenntartásához elengedhetetlen.
  6. A Kormányzótanács az inflációs cél szimmetriájának megtartása érdekében elismeri, hogy fontos az effektív alsó határból eredő következmények figyelembevétele. Elsősorban akkor van szükség különösen erélyes vagy kitartó monetáris politikai lépésekre, amikor a gazdaság megközelíti az alsó határt, hogy elkerüljék az inflációs céltól való negatív eltérések állandósulását. Ez utalhat olyan átmeneti periódusra is, amelyben az infláció mérsékelten a cél fölött van.
  7. A Kormányzótanács megerősíti, hogy monetáris politikai stratégiája a középtávra irányul. Ezzel figyelembe veszi, hogy az inflációnak a céltól való eltérései rövid távon elkerülhetetlenek, valamint, hogy a monetáris politikának a gazdaságba és az inflációba való transzmissziója késéssel és bizonytalansággal mehet végbe. A középtávú orientáció rugalmassága azt jelenti, hogy az inflációnak a céltól való eltérésére adott megfelelő monetáris politikai választ a kontextus határozza meg, és függ az eltérés eredetétől, nagyságrendjétől és tartósságától. Ez lehetővé teszi a Kormányzótanácsnak, hogy a monetáris politikai döntéshozatal során egyéb, az árstabilitás fenntartása szempontjából releváns megfontolásokat is figyelembe vegyen.
  8. Az EKB monetáris politikájának kialakítása során kötelezettséget vállal arra, hogy az infláció középtávon a 2 százalékos cél körül stabilizálódik. Az elsődleges monetáris politikai eszközt az EKB irányadó kamatlábai jelentik. A Kormányzótanács az irányadó kamatok effektív alsó határát elismerve igény szerint egyéb olyan eszközöket is alkalmaz mint elsősorban az előretekintő útmutatás, eszközvásárlás és a hosszabb lejáratú refinanszírozási műveletek. A Kormányzótanács továbbra is rugalmasan reagál az új kihívásokra, ahogy azok megjelennek, és az árstabilitási cél elérése érdekében szükség szerint fontolóra veszi új monetáris politikai eszközök alkalmazását.
  9. A Kormányzótanács monetáris politikai döntéseit, így döntései arányosságának értékelését és az esetleges mellékhatásokat is az összes releváns tényező integrált értékelésére alapozza. Az értékelés két egymással összefüggő elemzésre épül: a gazdasági elemzésre és a monetáris-pénzügyi elemzésre. Ebben a rendszerben a gazdasági elemzés homlokterében a gazdasági reál- és nominálfolyamatok állnak, a monetáris-pénzügyi elemzés pedig a monetáris és pénzügyi mutatókat vizsgálja, középpontban a monetáris politika transzmissziós mechanizmusának működésével és a középtávú árstabilitásra ható, a pénzügyi egyensúlyhiányból és monetáris tényezőkből eredő lehetséges kockázatokkal. A makropénzügyi összefüggéseknek a gazdasági, monetáris és pénzügyi folyamatokat teljesen behálózó szerepe megkívánja a két elemzési rendszer közötti kölcsönös összefüggések tökéletes beépítését. Ebben a keretrendszerben kifejezésre jutnak azok a változások, amelyek az EKB gazdasági és monetáris elemzésében 2003 óta végbementek, annak a fontossága, hogy a monetáris politikai eszközök kalibrálása során figyelemmel kísérjük a transzmissziós mechanizmust, valamint az a felismerés, hogy a pénzügyi stabilitás az árstabilitás előfeltétele.
  10. Az éghajlatváltozásnak jelentős következményei vannak az árstabilitás szempontjából azon a hatáson keresztül, amelyet a gazdaság és a pénzügyi rendszer szerkezetére és ciklikus dinamikájára kifejt. Kezelése globális kihívás, és az Európai Unió szakpolitikai prioritása. A Kormányzótanács a megbízatásának keretein belül kötelezettséget vállal arra, hogy az eurorendszer az EU éghajlati céljaival összhangban messzemenően figyelembe vegye az éghajlatváltozás és a karbonszegény gazdaságra való átmenet monetáris politikai és központi banki vonatkozásait. A Kormányzótanács ennek megfelelően elköteleződött az éghajlatváltozással kapcsolatos ambiciózus cselekvési terv mellett. Amellett, hogy monetáris politikai értéléseibe átfogóan beépíti az éghajlati tényezőket a közzétételek, a kockázatelemzés, a vállalati szektort érintő eszközvásárlások és a fedezeti keretrendszer tekintetében átdolgozza monetáris politikájának működési kereteit.
  11. Módosítjuk a monetáris politikai határozatoknak a monetáris politikai nyilatkozaton, a sajtóértekezleten, a Gazdasági jelentésben és a monetáris politikai beszámolókban való kommunikációját, hogy kifejezze az átdolgozott monetáris politikai stratégiát. Ezeket a termékeket a monetáris politikai kommunikáció olyan rétegezett és vizualizált változataival egészítjük ki, amelyeket a szélesebb nyilvánosságnak szánunk, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy megismerjék az EKB intézkedéseit, és bizalmat szavazzanak nekik. A stratégiai felülvizsgálat során tartott „Meghallgatjuk Önöket” rendezvények sikerein felbuzdulva a Kormányzótanács szándékában áll, hogy a kapcsolatfelvételt elősegítő rendezvényeket az eurorendszer közönségkapcsolatainak szerkezeti elemévé tegye.
  12. Szándékában áll emellett időszakosan értékelni monetáris politikai stratégiájának helyességét; a következő ilyen értékelés várhatóan 2025-ben lesz.

© Európai Központi Bank, 2021

Postacím 60640 Frankfurt am Main, Németország
Telefonszám +49 69 1344 0

Honlap www.ecb.europa.eu

Minden jog fenntartva. A kiadvány sokszorosítása oktatási és nem kereskedelmi célból, a forrás feltüntetésével engedélyezett.

A konkrét szakkifejezések megtalálhatók az SSM fogalomtárában (csak angolul).