Keresési lehetőségek
Kezdőlap Média Kisokos Kutatás és publikációk Statisztika Monetáris politika Az €uro Fizetésforgalom és piacok Karrier
Javaslatok
Rendezési szempont

Az EKB Kormányzótanácsának döntései (a kamatdöntés mellett)

2021. augusztus-szeptember

2021. szeptember 24.

Külső kommunikáció

A Kormányzótanács 2022. évi ülésrendjének és a külső kormányzótanácsi ülések gyakoriságának módosítása

A Kormányzótanács 2021. szeptember 20-án úgy határozott, hogy az eredetileg 2022. január 20-ára tervezett monetáris politikai ülését és a 2022. február 2-ára tervezett nem monetáris politikai jellegű ülését nem tartja meg, hanem helyette 2022. február 3-án tart monetáris politikai ülést. Ennek megfelelően elfogadta az eurorendszer rendszeres tenderműveleteinek és tartalékperiódusainak 2022-re vonatkozó módosított tájékoztató naptárait (lásd alább).

Emellett a Kormányzótanács úgy határozott, hogy 2022-től évente két ülést Frankfurttól eltérő helyszínen tart, ezzel is hangsúlyozva kötelezettségvállalását az euroövezetbeli civil társadalmi szervezetekkel való fokozottabb érintkezésre, amelyet már a monetáris politikai stratégia felülvizsgálata kapcsán szervezett „Meghallgatjuk Önöket” rendezvénysorozattal is kifejezett. Az elképzelés szerint 2023-tól az egyik külső monetáris politikai ülésre tavasszal kerül sor, a másik külső, nem monetáris politikai ülésre pedig ősszel. A külső ülések helyszíneit az euroövezeti nemzeti központi banki elnökök házigazdai szerepre adott ajánlataiból választjuk ki. A Kormányzótanács aktualizált ülésrendje az EKB honlapján olvasható.

Piaci műveletek

Az eurorendszer 2022. évi műveleteinek tájékoztató naptárai

A Kormányzótanács 2021. július 23-án elfogadta az eurorendszer rendszeres tenderműveleteinek és tartalékperiódusainak 2022. évi tájékoztató naptárait. A vonatkozó sajtóközlemény az EKB honlapján olvasható. A naptárakat 2021. szeptember 20-án módosítottuk azzal a céllal, hogy figyelembe vegyük két tartalékperiódus hosszának módosítását, amelyre a Kormányzótanács 2022. januári monetáris politikai ülésének átütemezése nyomán kerül sor (lásd feljebb). Az aktualizált naptárak megtekinthetők az EKB honlapján.

Operatív változások a monetáris politikai portfóliókra vonatkozó adatok publikálásában

A Kormányzótanács 2021. július 28-án jóváhagyta, hogy összhangba hozzák a heti pénzügyi kimutatás (WFS) publikálását a monetáris politikai portfóliókra (eszközvásárlási program (APP)/pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP)) vonatkozó adatok heti és havi publikációs napjával és időpontjával: ennek értelmében utóbbi közzétételének időpontját 2021. szeptember 7-i hatállyal hétfő,15:45 óráról kedd,15:00 órára (CET) módosítottuk. A vonatkozó bejelentés az EKB honlapján olvasható. A Kormányzótanács jóváhagyott továbbá egy olyan módosítást, amely az állami szektort érintő vásárlási program (PSPP) alatti értékpapírállománnyal kapcsolatos, joghatóság szerinti súlyozott átlagos lejárati (WAM) adatok közzétételi gyakoriságát érinti, nevezetesen a jelenlegi évi két közzétételt 2021 szeptemberétől havi gyakoriság váltotta fel.

A rövid lejáratú eurokamatlábért (€STR) felelős Felvigyázó Bizottságba a nemzeti központi bankok által kinevezett tagok rotációja

A Kormányzótanács 2021. szeptember 16-án kinevezte Martin Wieland (Deutsche Bundesbank) és Juan Ayuso (Banco de España) nemzeti központi banki jelölteket a rövid lejáratú eurokamatlábért (€STR) felelős Felvigyázó Bizottságba a 2021. október 1. és 2023. szeptember 30. közötti időtartamra; a két új tag a Banque de France és a Banca d’Italia központi bankokat képviselő jelenlegi tagok helyét veszi át. A kinevezések az €STR Felvigyázó Bizottságba való NKB-tagok rotációjára vonatkozó szabályokat követik. A kapcsolódó információkat hamarosan aktualizáljuk az EKB honlapján.

Jogalkotással kapcsolatos tanácsadás

EKB-vélemény a görög hitelintézetek halasztott adóköveteléseiről

A Kormányzótanács 2021. július 29-én elfogadta a CON/2021/25 véleményt, amelyet a görög pénzügyminisztérium megkeresése alapján bocsátott ki.

EKB-vélemény a jelzáloghitelbankokról és a fedezett kötvényekről, valamint egyes kapcsolódó törvényekről szóló törvénytervezetről Finnországban

A Kormányzótanács 2021. augusztus 11-én elfogadta a CON/2021/26 véleményt, amelyet a finn pénzügyminisztérium felkérésére bocsátott ki.

EKB-vélemény a 2013/34/EU irányelvnek, a 2004/109/EK irányelvnek, a 2006/43/EK irányelvnek és az 537/2014/EU rendeletnek a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati beszámolás tekintetében történő módosításáról szóló irányelv iránti javaslatról

A Kormányzótanács 2021. szeptember 7-én elfogadta a CON/2021/27 véleményt, amelyet az Európai Parlament felkérésére adott ki.

EKB-vélemény a fizetési rendszerek, valamint a támogató technológiai vagy hálózati infrastruktúrák felvigyázásáról szóló rendelettervezetről Olaszországban

A Kormányzótanács 2021. szeptember 21-én elfogadta a CON/2021/28 véleményt, amelyet a Banca d’Italia felkérésére bocsátott ki.

Szervezetirányítás

Az Informatikai Bizottság elnöke

A Kormányzótanács 2021. szeptember 3-án azonnali hatállyal Claudia Plattnert az EKB informatikai szakterületének főigazgatóját nevezte ki az Informatikai Bizottság (ITC) elnökévé. A megbízatás 2022. december 31-ig szól, hogy egybeessen az eurorendszer/KBER 2019 decemberében kinevezett, illetve tisztségében megerősített összes többi bizottsági elnöke hivatali idejével.

Ajánlás az Európai Unió Tanácsa számára a Banca d’Italia külső könyvvizsgálóiról

A Kormányzótanács 2021. szeptember 7-én elfogadta az Európai Unió Tanácsának címzett EKB/2021/41 ajánlást a Banca d’Italia külső könyvvizsgálóiról.

A Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága elnöke

A Kormányzótanács 2021. szeptember 22-én Isabel Vansteenkistet, az EKB nemzetközi és európai kapcsolatokért felelős, hivatalba lépő főigazgatóját nevezte ki a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága (IRC) elnökévé 2021. november 1-ji hatállyal. A megbízatás 2022. december 31-ig tart, hogy egybeessen az eurorendszer/KBER 2019 decemberében kinevezett, illetve tisztségében megerősített összes többi bizottsági elnökének hivatali idejével.

Az EKB bankfelügyelete

Az EKB osztalékról szóló ajánlása

A Kormányzótanács 2021. július 23-án a Felügyeleti Testület javaslatára elfogadta az EKB/2021/31 ajánlást a COVID-19 pandémia alatti osztalékfizetésekről szóló, EKB/2020/62 ajánlás 2021. szeptember 30-ától való hatályon kívül helyezéséről. Az erről szóló sajtóközlemény az EKB bankfelügyeleti honlapján tekinthető meg.

Az európai bankfelügyelet 2021. évi stressztesztjének végeredményei

A Kormányzótanács 2021. július 26-án nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület arról szóló javaslata ellen, hogy közzétegyék a 2021. évi stresszteszt aggregált végeredményeit. Az erről szóló sajtóközlemény az EKB bankfelügyeleti honlapján tekinthető meg.

Az SSM-ben 2020-ban zajló szankcionálási tevékenységekről szóló éves jelentés

A Kormányzótanács 2021. július 30-án nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület arra irányuló javaslata ellen, hogy nyilvánosságra hozzák az egységes felügyeleti mechanizmusban (SSM) 2020-ban folyó szankcionálási tevékenységekről szóló éves jelentést. A kiadványban átfogó statisztikák találhatók azokról a szankcionálási tevékenységekről, amelyeket az EKB és az SSM-ben részt vevő tagállamok illetékes nemzeti hatóságai (INH-k) a prudenciális követelmények 2020-ban történt megszegése miatt végeztek. A jelentés megtekinthető az EKB bankfelügyeleti honlapján.

Az EKB határozata felügyeleti adatok EKB részére történő rendelkezésre bocsátásról

A Kormányzótanács 2021. augusztus 13-án a Felügyeleti Testület javaslata nyomán és a 680/2014/EU és az (EU) 2016/2070 bizottsági végrehajtási rendelet alapján elfogadta a felügyelt szervezetek által az illetékes nemzeti hatóságok részére szolgáltatott felügyeleti adatoknak az Európai Központi Bank részére történő rendelkezésre bocsátásról szóló EKB/2014/29 határozatot módosító (EU) 2021/1396 (EKB/2021/39) határozatot.

KAPCSOLAT

Európai Központi Bank

Kommunikációs Főigazgatóság

A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.

Médiakapcsolatok