Keresési lehetőségek
Kezdőlap Média Kisokos Kutatás és publikációk Statisztika Monetáris politika Az €uro Fizetésforgalom és piacok Karrier
Javaslatok
Rendezési szempont
SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az eurorendszer bemutatja az Európé-sorozat 5 eurós bankjegyét

2013. január 10.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a mai napon a nyilvánosság elé tárta az új Európé-sorozat 5 eurós bankjegyét. Az esemény fénypontja volt „Az euro új arca” című kiállítás megnyitójának, amely a frankfurti Régészeti Múzeumban 2013. január 11. és március 10. között várja a látogatókat.

Az új 5 euróson visszaköszönnek az első sorozat bevezetése óta eltelt tíz év bankjegy-technológiai vívmányai. A vízjelen és a hologramon a görög mitológiából ismert királylánynak, Európének az arcképe látható, akiről az új bankjegysorozatot is elnevezték. A bemutatott bankjegy új és továbbfejlesztett biztonsági elemeket tartalmaz. A könnyen észrevehető „smaragdzöld szám” smaragdzöldről mélykékre változtatja színét, ezenkívül fel és lefelé mozgó fényeffektus figyelhető meg rajta. A bankjegy bal és jobb szélén a felületből kidomborodó rövid vonalakat helyeztek el, amelyek segítségével a bankjegy – különösen látássérültek számára – még könnyebben felismerhető.

A tervek szerint ezek a biztonsági elemek az összes új bankjegyen helyet kapnak. Ellenőrzésük egyszerű: elég megtapintani, szemügyre venni és megmozgatni a bankjegyet.

Az új bankjegyeken megmarad az első sorozat korszakokat és stílusokat idéző motívumvilága, és a domináns színek sem változnak. Elsőként az 5 euróst bocsátják forgalomba 2013. május 2-tól, a többi bankjegy (10 €, 20 €, 50 €, 100 €, 200 €, 500 €) bevezetésére pedig az elkövetkező években kerül sor, címlet szerint emelkedő sorrendben.

Az első sorozat bankjegyei kezdetben az új bankjegyekkel párhuzamosan lesznek forgalomban, majd fokozatosan bevonják őket, végül pedig elveszítik törvényes fizetőeszköz státusukat. Ennek pontos dátumát jó előre be fogják jelenteni. Ugyanakkor a régi bankjegyek sem értéktelenednek el, hiszen a nemzeti központi bankoknál korlátlan ideig beválthatók.

Bővebb felvilágosítás az EKB külön erre a célra készült sajtócsomagjában, illetve a www.azeuroujarca.eu linken olvasható. Utóbbi weboldalon „Euro Cash Academy” címmel ismeretterjesztő játék is található az új 5 eurósról és a többi eurobankjegyről. 2013 áprilisában szórólapokon is tájékoztatni fogják az euroövezeti bankokat, üzleteket és egyéb vállalkozásokat. Ezen intézkedéseknek köszönhetően a lakosságnak és a hivatásos pénzkezelőknek bőven lesz alkalmuk megismerkedni az új bankjegyekkel, és az Európé-sorozat forgalomba bocsátásában sem lesz fennakadás.

KAPCSOLAT

Európai Központi Bank

Kommunikációs Főigazgatóság

A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.

Médiakapcsolatok