Az eurorendszer összevont heti pénzügyi kimutatása, 2007. november 9.
Monetáris politikai műveletekhez nem kapcsolódó tételek
A 2007. november 9-ével záruló héten az aranykészletek és aranykövetelések (eszközoldal, 1. tétel) 66 millió eurós csökkenésének hátterében az eurorendszer egyik nemzeti központi bankja által (az aranyra vonatkozó, 2004. szeptember 27-én aláírt központi bankok közötti megállapodás alapján) végrehajtott aranyeladás, illetve egy másik központi bank nettó aranyérme-vásárlása állt.
Az eurorendszer nettó devizapozíciója (az eszközoldali 2. és 3. tétel, valamint a forrásoldali 7., 8. és 9. tétel egyenlege) az ügyfél- és portfólióügyletek következtében 0,2 milliárd euróval nőtt, 142 milliárd euróra.
Az eurorendszer forgalomképes, euroövezetbeli rezidensek által kibocsátott, euróban denominált értékpapír-állománya (eszközoldal, 7. tétel) 0,8 milliárd euróval emelkedett, 96,5 milliárd euróra. A forgalomban lévő bankjegyek (forrásoldal, 1. tétel) értéke 1,4 milliárd euróval csökkent, 642,1 milliárd euróra. Az állammal szemben fennálló kötelezettségek (forrásoldal, 5.1 tétel) értéke 5 milliárd euróval csökkent, 45,9 milliárd euróra.
Monetáris politikai műveletekhez kapcsolódó tételek
Az eurorendszer hitelintézeteknek nyújtott nettó hiteleinek állománya (az eszközoldali 5. tétel, valamint a forrásoldali 2.2, 2.3, 2.4, 2.5 és 4. tétel különbözete) 10 milliárd euróval csökkent, 424,7 milliárd euróra. 2007. november 7-én, szerdán lejárt egy 170 milliárd eurós irányadó refinanszírozási művelet, és újabb kihelyezésre került sor 160 milliárd euro értékben.
Az aktív oldali rendelkezésre állás (eszközoldali 5.5. tétel) igénybevételére gyakorlatilag nem került sor (megközelítőleg az előző héthez hasonlóan), míg a betéti rendelkezésre állás (forrásoldali 2.2. tétel) igénybevételének értéke 0,3 milliárd euro volt (szemben az előző heti 0,2 milliárd eurós felhasználással).
Euroövezetbeli hitelintézetek folyószámlái
Az összes ügylet eredményeként a hitelintézetek eurorendszernél vezetett folyószámláinak egyenlege (forrásoldal, 2.1 tétel) 1,2 milliárd euróval csökkent, 190,8 milliárd euróra.
Eszközök (millió EUR) | Egyenleg | Eltérés az előző héthez képest ügyletekből adódóan | ||
---|---|---|---|---|
A kerekítés miatt a részadatok összege nem minden esetben egyezik meg az összesen adatokkal. | ||||
1 | Aranykészletek és aranykövetelések | 185 473 | −66 | |
2 | Euroövezeten kívüli rezidensekkel szembeni, devizában denominált követelések | 143 006 | −1 407 | |
2.1 | Követelések a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) | 9 276 | −22 | |
2.2 | Bankokkal szembeni számlakövetelések, értékpapír-befektetések, euroövezeten kívüli hitelek és egyéb euroövezeten kívüli eszközök | 133 730 | −1 385 | |
3 | Euroövezetbeli rezidensekkel szembeni, devizában denominált követelések | 23 354 | 519 | |
4 | Euroövezeten kívüli rezidensekkel szembeni, euróban denominált követelések | 17 729 | −281 | |
4.1 | Bankokkal szembeni számlakövetelések, értékpapír-befektetések és hitelkövetelések | 17 729 | −281 | |
4.2 | Az ERM-2 alapján nyújtott hitelből származó követelések | 0 | 0 | |
5 | Monetáris politikai műveletekkel kapcsolatos, euróban denominált hitelnyújtás euroövezetbeli hitelintézetek részére | 425 010 | −10 001 | |
5.1 | Irányadó refinanszírozási műveletek | 160 003 | −9 997 | |
5.2 | Hosszabb lejáratú refinanszírozási műveletek | 265 005 | 0 | |
5.3 | Finomszabályozó repóműveletek | 0 | 0 | |
5.4 | Strukturális repóműveletek | 0 | 0 | |
5.5 | Aktív oldali rendelkezésre állás | 1 | −4 | |
5.6 | Pótfedezeti felhívással kapcsolatos hitelek | 1 | 0 | |
6 | Euroövezetbeli hitelintézetekkel szembeni egyéb, euróban denominált követelések | 17 821 | 327 | |
7 | Euroövezetbeli rezidensek által kibocsátott, euróban denominált értékpapírok | 96 491 | 795 | |
8 | Euróban denominált államadósság | 37 110 | 0 | |
9 | Egyéb eszközök | 302 478 | 2 325 | |
Eszközök összesen | 1 248 472 | −7 789 |
Források (millió EUR) | Egyenleg | Eltérés az előző héthez képest ügyletekből adódóan | ||
---|---|---|---|---|
A kerekítés miatt a részadatok összege nem minden esetben egyezik meg az összesen adatokkal. | ||||
1 | Forgalomban lévő bankjegyek | 642 123 | −1 380 | |
2 | Monetáris politikai műveletekhez kapcsolódó, euróban denominált kötelezettségek euroövezetbeli hitelintézetekkel szemben | 191 088 | −1 120 | |
2.1 | Folyószámlák (beleértve a kötelező tartalékot) | 190 806 | −1 168 | |
2.2 | Betéti rendelkezésre állás | 270 | 51 | |
2.3 | Lekötött betétek | 0 | 0 | |
2.4 | Finomszabályozó repóműveletek | 0 | 0 | |
2.5 | Pótfedezeti felhívással kapcsolatos betétek | 12 | −3 | |
3 | Euroövezetbeli hitelintézetekkel szembeni egyéb, euróban denominált kötelezettségek | 168 | −17 | |
4 | Kibocsátott adósságpapírok | 0 | 0 | |
5 | Egyéb euroövezetbeli rezidensekkel szembeni, euróban denominált kötelezettségek | 53 415 | −4 874 | |
5.1 | Az állammal szemben fennálló kötelezettségek | 45 869 | −4 978 | |
5.2 | Egyéb kötelezettségek | 7 546 | 104 | |
6 | Euroövezeten kívüli rezidensekkel szembeni eurokötelezettségek | 26 797 | −545 | |
7 | Euroövezetbeli rezidensekkel szembeni, devizában denominált kötelezettségek | 182 | −144 | |
8 | Euroövezeten kívüli rezidensekkel szembeni, devizában denominált kötelezettségek | 18 795 | −914 | |
8.1 | Betétek, egyenlegek és egyéb kötelezettségek | 18 795 | −914 | |
8.2 | Az ERM-2 alapján felvett hitelből származó kötelezettségek | 0 | 0 | |
9 | Az IMF által elosztott különleges lehívási jogok ellentételezése | 5 398 | 0 | |
10 | Egyéb kötelezettségek | 110 545 | 1 203 | |
11 | Átértékelési számlák | 131 060 | 0 | |
12 | Saját tőke | 68 901 | 2 | |
Források összesen | 1 248 472 | −7 789 |
Európai Központi Bank
Kommunikációs Főigazgatóság
- Sonnemannstrasse 20
- 60314 Frankfurt am Main, Németország
- +49 69 1344 7455
- media@ecb.europa.eu
A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.
Médiakapcsolatok