Keresési lehetőségek
Kezdőlap Média Kisokos Kutatás és publikációk Statisztika Monetáris politika Az €uro Fizetésforgalom és piacok Karrier
Javaslatok
Rendezési szempont

Az EKB Kormányzótanácsának döntései (a kamatdöntés mellett)

2020. június

2020. június 26.

Piaci műveletek

Elővigyázatossági repokeret-megállapodás a Banca Naţională a Românieivel

Az EKB 2020. június 5-én bejelentette, hogy a Kormányzótanács jóváhagyta a Banca Naţională a României részére euroalapú likviditást nyújtó repokeret-megállapodás életbe léptetését, amelynek célja, hogy kielégítse a koronavírus (illetve a Covid19 betegség) okozta sokk miatti piaci működési zavarok idején euróban felmerülő esetleges likviditásigényt. Az erről szóló sajtóközlemény az EKB honlapján olvasható.

Az eurorendszer rendszeres tenderműveleteinek, tartalékképzési követelményének és tartalékperiódusainak tájékoztató naptárai

A Kormányzótanács 2020. június 5-én elfogadta az eurorendszer rendszeres tenderműveleteinek, kötelező tartalékképzési követelményének és tartalékperiódusainak 2021. évi tájékoztató naptárait, valamint egy módosítást, amely szerint a 2020. évi nyolcadik tartalékolási időszak végét egy héttel előrehozzák, hogy igazodjon a Kormányzótanács nemrégiben jóváhagyott és publikált, 2021. évi ülésezési rendjéhez. A naptárak két kapcsolódó sajtóközleménnyel együtt az EKB honlapján megtekinthetők.

A további hitelkövetelések keretrendszereinek további kiterjesztése, válaszul a Covid19-világjárványra

A Kormányzótanács 2020. június 8-án jóváhagyta két nemzeti központi bank (NKB) további hitelkövetelésekre (ACC) vonatkozó új, ideiglenes keretrendszer létrehozása iránti kérelmét, és szintén jóváhagyta két másik NKB meglévő ACC-rendszerének módosításait. Az ACC-keretrendszereket 2011‑ben azzal a szándékkal vezettük be, hogy az eurorendszer NKB-inak lehetővé tegyük olyan hitelkövetelések fedezetként való átmeneti elfogadását, amelyek nem felelnek meg az általános dokumentációban előírt jegybankképességi szabályoknak, illetve hitelminőségi standardoknak. A Kormányzótanács által 2020. április 7-én jóváhagyott fedezetkövetelmény-lazító intézkedéscsomag értelmében lehetővé vált a szóban forgó keretrendszerek további kiterjesztése. Az érintett rendszerek elfogadásához előzetes kormányzótanácsi jóváhagyásra van szükség. A témáról bővebb információk az EKB honlapján találhatók.

A TLTRO–III-csoportok összetételének változásai

A Kormányzótanács 2020. június 9-én úgy határozott, hogy a célzott, hosszabb lejáratú refinanszírozási műveletek (TLTRO–III) paramétereinek változásai – amelyeket az EKB/2020/13 és az EKB/2020/25 módosító határozatokkal vezetett be – és az említett módosításokhoz vezető rendkívüli körülmények olyan objektív okot képeznek, amely alapján indokolt az EKB/2019/21 határozat 3. cikk (2) és (3) bekezdéseiben előírt feltételektől való eltérés. Ennek megfelelően a Kormányzótanács engedélyezte a TLTRO–III-csoportok összetételének módosítását, ami lehetővé teszi új tagok bevonását az ilyen csoportokba. Csak olyan intézmény vehető be a csoportokba, amely egyénileg még nem vett részt TLTRO–III műveletben, vagy nem része másik, elismert TLTRO–III-csoportnak. 2020. augusztus 17-ig türelmi időszakot biztosítunk az új tagok TLTRO–III-csoportba való felvételére, következésképp a csoportok összetételének bármilyen módosítása csak az ötödik TLTRO–III művelettől lép érvénybe. Erről az EKB honlapján találhatók részletesebb információk.

A hétnapos USD-alapú műveletek ritkítása

A Kormányzótanács 2020. június 17-én napiról heti háromszorira módosította az USA-dollárban denominált hétnapos likviditásbővítő műveletek gyakoriságát, 2020. július 1-i hatállyal. Figyelembe véve a szóban forgó műveletek iránti kereslet jelentős visszaesését, a swapkerethálózatot alkotó központi bankok (a Federal Reserve System, az EKB, a Svájci Nemzeti Bank, a Bank of Canada, a Bank of Japan és a Bank of England) mind egyetértettek abban, hogy a műveletek ritkítása nem veszélyezteti likviditási védőhálóként kifejtett hatásosságukat. Az összehangolt lépést a hálózat összes jegybankjának honlapján egyidejűleg kiadott, közös sajtóközleményben jelentették be.

Az euroövezeten kívüli központi bankok részére euroalapú likviditást nyújtó keretrendszer kialakítása

A Kormányzótanács 2020. június 24-i döntésével az eurorendszer központi bankok rendelkezésére álló repokonstrukcióját (Eurosystem Repo Facility for Central Banks – EUREP) hozta létre azzal a céllal, hogy előre meghatározott garanciák és feltételek mellett euroalapú likviditást nyújtson az euroövezeten kívüli központi bankok széles csoportjának. Az eszköz arra szolgál, hogy enyhítse a mérlegkockázatokat, ugyanakkor biztosítsa az esélyegyenlőséget a likviditást igénylő jegybankok között. További részleteket az EKB honlapján olvasható sajtóközlemény tartalmaz.

Piaci infrastruktúra és fizetésforgalom

A TARGET2-Securities Központi Értéktárak Irányítócsoportjának aktualizált eljárási szabályzata

A Kormányzótanács 2020. május 29-én helybenhagyta a TARGET2-Securities Központi Értéktárak Irányítócsoportja (T2S CSG) aktualizált eljárási szabályzatát. A módosítás a T2S eljárásainak és kontrollrendszerének vizsgálatával megbízott külső szakértő arra vonatkozó ajánlását hajtja végre, hogy hivatalos dokumentum készüljön a T2S CSG üléseinek több rögzített napirendi pontjáról. Az aktualizált eljárási szabályzat az EKB honlapján megtekinthető.

A T2S 2019. évi pénzügyi kimutatásai

A Kormányzótanács 2020. május 29-én jóváhagyta a T2S független külső könyvvizsgáló által teljes körűen ellenőrzött, 2019. évi pénzügyi kimutatásainak az EKB honlapján való közzétételét. Ezzel a T2S‑keretmegállapodásban előírt kötelezettséget teljesít, és tájékoztatja a T2S ügyfeleit és az érdekelteket – valamint a nagy nyilvánosságot – a T2S pénzügyi helyzetéről.

A T2 árazási politikája

A Kormányzótanács 2020. június 18-án jóváhagyta a közeljövőben induló T2 szolgáltatás – jelenlegi TARGET2-árazáson alapuló – díjpolitikáját és a dokumentum későbbi publikálását az EKB honlapján. Az új T2 szolgáltatást a T2–T2S konszolidációs projekt befejezésekor vezetik be. Ennek eredményeként a jelenlegi TARGET2 szolgáltatás két külön komponensre válik szét: a központi likviditásszabályozásra (CLM) és a valós idejű bruttó elszámolásra (VIBER). A T2 árazási politikája két év után felülvizsgálható, a VIBER-volumennövekedés alakulásának függvényében. Az EKB honlapján minderről hamarosan bővebb tájékoztatás jelenik meg.

Jogalkotással kapcsolatos tanácsadás

Az EKB véleménye a belgiumi postai fizetésekre vonatkozó készpénzkorlátozásokról, valamint a pénzmosás elleni intézkedésekről

A Kormányzótanács 2020. május 25-én elfogadta a CON/2020/17 véleményt, amelyet a Nationale Bank van België / Banque Nationale de Belgique felkérésére bocsátott ki.

Az EKB véleménye a Banc Ceannais na hÉireann / Central Bank of Ireland meghatározott pénzügyi szervezetek tényleges tulajdonosi nyilvántartásainak vezetésével megbízott szervként való kijelöléséről

A Kormányzótanács 2020. június 18-án elfogadta a CON/2020/18 véleményt, amelyet az ír pénzügyminiszter felkérésére bocsátott ki.

Statisztika

Az egyedi mérlegtételekre vonatkozó statisztikai törzsminta bővítése

A Kormányzótanács 2020. június 5-én jóváhagyta az egyedi mérlegtételeket az EKB részére továbbító euroövezeti hitelintézetek törzsmintájának bővítését. Ennek értelmében kevésbé jelentős pénzintézetek is bekerülnek a mintába, amely így 300-ról 3000 hitelintézetre nő. Az érintett pénzintézetek adatszolgáltatási terhe azonban nem változik, mivel az EKB/2013/33 rendelet alapján már jelentik adataikat a nemzeti központi bankoknak. Az adatszolgáltatókat erről tájékoztató hirdetmény az EKB honlapján olvasható.

Bankfelügyelet

A felügyeleti tárgyú egyetértési megállapodások közzétételi szabályzata

A Kormányzótanács 2020. május 26-án nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület azon javaslata ellen, hogy közzétételi szabályzatot hagyjon jóvá, amely azokra a felügyeleti tárgyú egyetértési megállapodásokra érvényes, amelyeket az Európai Uniónak az egységes felügyeleti mechanizmuson kívüli illetékes nemzeti hatóságaival, más nemzeti vagy uniós szervvel vagy harmadik országbeli hatósággal köt az EKB. Az átláthatóság elvét követve a szabályzat elvben előírja az EKB által saját jogon tárgyalt és aláírt összes felügyeleti egyetértési megállapodás közzétételét, amennyiben nem határozható meg az EKB/2004/3 határozat 4. cikkében meghatározott valamely feltételnek megfelelő ok a megállapodásnak vagy részeinek közzé nem tételére.

Az EKB hitelbírálati tárgyú jelentése

A Kormányzótanács 2020. június 2-án nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület azon javaslata ellen, hogy jóváhagyja a 2019. évi hitelbírálati adatgyűjtésből származó főbb megállapításokat bemutató jelentés közzétételét. A dokumentum egyedülálló képet nyújt az euroövezet-szerte alkalmazott hitelezési feltételekről és gyakorlatról, amely elengedhetetlen a régió jelentős hitelintézeteinek stabilitásához. A jelentés megtekinthető az EKB bankfelügyeleti honlapján.

Öt horvát bank, az UBS és a Bank of America átfogó értékelésének eredménye

A Kormányzótanács 2020. június 4-én nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület arra irányuló javaslata ellen, hogy jóváhagyja öt horvát bank (a Zagrebačka banka, a Privredna banka Zagreb, az Erste & Steiermärkische Bank, az OTP banka Hrvatska és a Hrvatska poštanska banka), az UBS Europe SE, valamint a Bank of America Merrill Lynch International Designated Activity Company átfogó értékelésének végeredményét. Az első értékelést az EKB-val folytatandó szoros együttműködésre irányuló horvátországi kérés után végezték, míg a másodikra azután volt szükség, hogy az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból való kilépését követően a fent nevezett bankok áthelyezték az üzleti tevékenységeiket az euroövezetbe, mivel a méretük alapján az EKB közvetlen felügyelete alá tartoznak. A két vonatkozó sajtóközlemény és – az érintett bankok hozzájárulásával – az értékelések eredménye teljes terjedelemben megtekinthető az EKB bankfelügyeleti honlapján.

Az értékpapírosított pozíciók ügyletrészsorozatai súlyozott átlagos lejáratának számítására vonatkozó EBH-iránymutatások követése

A Kormányzótanács 2020. június 9-én nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület azon javaslata ellen, hogy értesítsék az Európai Bankhatóságot (EBH) az EKB azon szándékáról, hogy az általa felügyelt jelentős hitelintézetek tekintetében meg fog felelni a 2020. május 4-én kiadott EBH-iránymutatásoknak (EBA/GL/2020/04), amelyek az 575/2013/EU rendelet, 257. cikk, (1) bekezdés, a) pontjának megfelelően az ügyletrészsorozat keretében esedékes szerződéses kifizetések lejárati súlyozott átlagának (WAM) a meghatározásáról szólnak.

KAPCSOLAT

Európai Központi Bank

Kommunikációs Főigazgatóság

A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.

Médiakapcsolatok