9.5.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 109/10

1.1.

Az irányelvtervezet egy rendkívül üdvözölt kezdeményezés, mivel az létrehozza az EU fizetési szolgáltatásainak átfogó jogi keretrendszerét. Jelenleg a fizetésekre vonatkozó nemzeti jogszabályok különbözősége megnehezíti az egységes európai fizetési térség („SEPA”) végrehajtását. A fizetésekre vonatkozó nemzeti jogi előírások harmonizálása ezért segíteni fogja a bankszektort a SEPA létrehozására irányuló erőfeszítéseiben. Ezen túlmenően a „fizetési intézmények” fogalmának bevezetése el fog vezetni a fizetési szolgáltatások piacára való bejutás szabályainak harmonizációjához. Azonban a harmonizált jogszabályok előnyeinek teljes kiaknázásához figyelmet kell fordítani az irányelvtervezet és az elektronikus pénzről szóló irányelv (2) hatályának összehangolására, különösen számításba véve a fizetési számlákon alapuló fizetési szolgáltatások és a központosított könyvelésen alapuló, elektronikus pénzben végzett fizetési szolgáltatások megkülönböztetésének szükségességét. Amennyiben késik az irányelvtervezet elfogadása, ez kockáztathatja a SEPA-nak megfelelő nemzeti rendszerek 2008. január 1-jén történő bevezetését és azok 2010-re történő teljes migrációját. E tekintetben kulcsfontosságú az irányelvtervezet III. és IV. címe, mivel azok vezetik be a harmonizált szabálykészletet a fizetési műveletek tájékoztatási követelményei, hitelesítése, végrehajtása és az azokkal kapcsolatos felelősség vonatkozásban. Úgy tűnik, hogy az irányelvtervezet e címeiben felvetett szakpolitikai és jogi kérdések viszonylag rövid határidőn belül megoldhatóak lehetnek. Amennyiben a tárgyalások meghosszabbításra kerülnek, meg kell fontolni az irányelvtervezet egyes részeinek elhagyását, elsőbbséget adva a SEPA sikeres végrehajtásához szükséges részek elfogadásának.

1.2.

Az irányelvtervezet egyes vonatkozásai azonban számos aggályt vetnek fel, amelyek a következőkben részletesebben kifejtésre kerülnek.

2.1.

A „fizetési intézmények” új fogalmának bevezetése egy előremutató lépés a nemzeti jogok jelenlegi, arra vonatkozó eltérő megközelítéseinek harmonizálása irányában, ahogyan a fizetési szolgáltatásokat nem hitelintézetként nyújtó jogalanyok, elektronikuspénz-kibocsátó intézmények és postai elszámolóközpontok szabályozása történik. Az irányelvtervezet azonban nem egyértelmű azon tevékenységek tekintetében, amelyeket az ilyen fizetési intézmények elláthatnak. Az irányelvtervezet alapján a fizetési intézmények pénzeszközöket fogadhatnak a nyilvánosságtól a fizetési szolgáltatások nyújtásához. E pénzeszközök azonban nem lehetnek az egységes szerkezetbe foglalt banki irányelv (3) 3. cikke értelmében vett betétek vagy egyéb visszafizetendő pénzeszközök, illetve az elektronikus pénzről szóló irányelv 1. cikke (3) bekezdésének a) pontjában meghatározott elektronikus pénz (lásd az irányelvtervezet 10. cikkének (1) bekezdését).

2.2.

E tekintetben az irányelvtervezet szóhasználata nem teszi egyértelművé, hogy a fizetési intézmények tarthatnak-e a betétekhez vagy elektronikus pénzhez hasonló közgazdasági és jogi jellemzőkkel rendelkező pénzeszközöket. A fizetési intézmények fizetési számla vezetésére vonatkozó képessége magában foglalja azt is, hogy a fizetési intézmények annál hosszabb időtartamon keresztül is tarthatnak pénzeszközöket, mint ami a fizetési művelet véglegesítéséhez szükséges. Ez aggályos kérdés, mivel az irányelvtervezet 65. cikkének (4) bekezdése „takarékszámlákat” említ annak kifejtése nélkül, hogy e számlákat ki vezeti és milyen célra. Az irányelvtervezet (8) és (9) preambulumbekezdése azonban azt tartalmazza, hogy a fizetési intézmények nem gyűjthetnek betéteket. E pontok lentebb részletesebben kifejtésre kerülnek.

2.3.

Megjegyezzük azt is, hogy az irányelvtervezet mellékletének 4. pontja alapján a fizetési intézmények végrehajthatnak fizetési műveleteket, ha a pénzeszközökre hitelkeret nyújt fedezetet anélkül, hogy a hitelnyújtási képesség vonatkozásában bármiféle, a hitel összegére és/vagy lejáratára vonatkozó korlátozás állna fenn.

3.1.

A betétek vagy egyéb visszafizetendő pénzeszközök tartása vonatkozásában emlékeztetni kell arra, hogy az egységes szerkezetbe foglalt banki irányelv 3. cikke tiltja a nem hitelintézeti vállalkozásoknak a betétek vagy egyéb visszafizetendő pénzeszközök nyilvánosságtól való üzletszerű gyűjtését. Míg az egységes szerkezetbe foglalt banki irányelv nem határozza meg a betétgyűjtést, a „betétek vagy egyéb visszafizetendő pénzeszközök” az irányelvben szereplő fogalmát tágan értelmezi az Európai Közösségek Bírósága, amely megjegyezte, hogy „az egyéb visszafizetendő pénzeszközök fogalma […] nem kizárólag azon pénzügyi eszközökre utal, amelyek rendelkeznek a visszafizethetőség lényeges jellemzőjével, de azokra is, amelyekre – bár nem rendelkeznek e jellemzőkkel– a fizetett pénzeszközök visszafizetésére irányuló szerződéses megállapodás vonatkozik” (4). Nincs jelentősége annak, hogy e pénzeszközök átvétele betétként vagy egyéb formában – mint például az egységes szerkezetbe foglalt banki irányelv egyik felvezetésében említett, „kötvények és más hasonló értékpapírok folyamatos kibocsátásaként” (5) – történt. Így „a pénzeszközök minden átvétele megvalósíthatja (tág értelemben) az üzletszerű betétgyűjtést, ha az együtt jár a kapott pénzeszközök visszafizetésével. E tekintetben lényegtelen, hogy a visszafizetési követelmény a pénzeszközök átvételekor már fennáll-e (és az adott ügylet »lényegi« elemét képezi), vagy pedig a kötelezettség a szerződéses jogcím létrehozásának eredményeként keletkezik-e” (6). A betétgyűjtés megfelelő értelmezésében a védelemben részesítendő megtakarítások köre kérdésének, valamint az „üzletszerű hitelnyújtás” jellemzőinek a betétek visszafizetése védelme szempontjából jelentősnek minősített kockázatokra figyelemmel történő értelmezésének kell irányt mutatnia. Ennek eredménye az üzletszerű betétgyűjtés és hitelezés tág értelmezése felé hajló irányzat (7).

3.2.

A fentiekre figyelemmel úgy tűnik, hogy a fizetési intézmények ténylegesen betéteket vesznek át ügyfeleiktől. Amennyiben tehát ez a helyzet, a fizetési intézmény fizetésképtelenné válása esetén a fizetésképtelenség bekövetkezésekor általa tartott minden pénzeszköz a vagyona részét képezné, és így valamennyi hitelezője követeléseinek kielégítési alapjául szolgálna. A betétek és egyéb visszafizetendő pénzeszközök gyűjtési tevékenysége magának a banki tevékenység fogalmának a lényege, amint azt egyértelművé teszi a „hitelintézet”-nek az egységes szerkezetbe foglalt banki irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) pontjában megállapított fogalommeghatározása (8). A banki tevékenység alapvető fogalmának megváltoztatása óvatos megfontolást igényel a monetáris politika, a fizetési rendszerek rendezettsége és biztonsága, a pénzügyi stabilitás és a statisztika szemszögéből, amelyek mindegyike olyan kérdés, amellyel kapcsolatban a KBER kiterjedt hatáskörökkel rendelkezik. A fizetési intézmények tevékenysége elkerülhetetlenül együtt jár a nyilvánosság pénzeszközeinek tartásával, még ha csak korlátozott időtartamra is. Ezért az ilyen tevékenységek ellenőrzési követelményeinek és biztosítékainak megállapításakor számításba kell venni a fogyasztóvédelmi és a pénzügyi stabilitási kérdéseket.

4.1.

Az irányelvtervezet általában lehetővé tenné a fizetési intézmények számára, hogy az egységes szerkezetbe foglalt banki irányelv alapján irányadóhoz képest könnyített felügyeleti rendszer alatt működjenek. A néhány minőségi követelményen alapuló engedélyezési eljáráson túlmenően a fizetési intézményeknek meg kell felelniük a szabályozói keretnek, amely: i. főként számos általánosan megfogalmazott közzétételi követelményen alapul; és ii. nem tartalmaz tőkekövetelményeket a számszerűsíthető kockázatok fedezésére (lásd az irányelvtervezet 5. cikkét). A könnyített felügyeleti rendszer felvet egyes aggályokat, amelyeket hangsúlyoz az a tény, hogy az irányelvtervezet teljes harmonizációt ír elő (lásd az irányelvtervezet 78. cikkét), ellentétben a pénzügyi szolgáltatások üzletszerű nyújtása megkezdésére és folytatására vonatkozó egyéb közösségi jogszabályok szabályozói megközelítésével.

4.2.

Az EKB véleménye szerint három fő területen van lehetőség az irányelvtervezetben a fizetési intézmények szabályozásának javítására. Először, a fizetési intézmények és más pénzügyi szolgáltatók nem egyértelmű megkülönböztetése rendkívül megnehezíti a kockázatok és a kapcsolódó biztosítékok értékelését. Nem csak akkor ez a helyzet, ha és amennyiben a fizetési intézmények a betétektől nehezen megkülönböztethető pénzeszközöket tarthatnak, de a nyilvánosságtól kapott pénzből finanszírozott hitelek nyújtására vonatkozó képességük vonatkozásában is (lásd az irányelvtervezet mellékletének 4. pontját). Másodszor, az irányelvtervezet nem foglalkozik a fizetési szolgáltatásokhoz kapcsolódó kockázatok különböző kategóriáival. E tekintetben érdemes arra emlékeztetni, hogy a hitelintézetek által végzett fizetési szolgáltatásokra sajátos tőkekövetelmények fognak vonatkozni, az ilyen szolgáltatásokhoz kapcsolódó működési kockázatokból eredően (9). Harmadszor, vitatható az is, hogy az irányelvtervezetben megállapított engedélyezési eljárás olyan szempontokon alapul, ami nemzeti szinten túl sok teret enged az eltérő értelmezésnek. A tagállamok meghatározott körülmények között fel is függeszthetnek egyes engedélyezési követelményeket (10).

4.3.

E megfontolásokra figyelemmel úgy tűnik, hogy az irányelvtervezetben nem egyeztethető össze a fizetési intézmények tevékenységi köre és az ilyen tevékenységek ellátására vonatkozó prudenciális keretrendszer. Ha a fizetési intézmények tevékenységi körének tisztázása megtörténik, a kapcsolódó kockázatok értékelése alapján meg kell fontolni a megfelelő tőkekövetelmények és/vagy hasonló biztosítékok (azaz induló tőkekövetelmény, garanciák) előírását.

4.4.

A fizetési intézmények tőkekövetelményének hiánya teret adhat a felügyeleti arbitrázsnak. Tekintet nélkül arra, hogy a hitelintézetek fizetési tevékenységüket közvetlenül vagy fizetési intézménynek minősülő leányvállalataikon keresztül folytatják, azokra a működési kockázatok és a hitelezési kockázatok vonatkozásában is konszolidált felügyelet fog vonatkozni. Viszont a bankcsoporthoz nem tartozó, önálló fizetési intézményekre és fizetési intézményekre nem fog semmiféle tőkekövetelmény vonatkozni annak ellenére, hogy ugyanazt az üzleti tevékenységet végzik.

4.5.

Ezen túlmenően az irányelvtervezet általában nem egyértelmű a székhely szerinti és a fogadó tagállam illetékes hatóságainak feladatait illetően. Ennek egy példája az irányelvtervezet 6. cikkének harmadik bekezdése, ami a fizetési intézmények európai engedélyének megadását annak egyértelművé tétele nélkül szabályozza, hogy melyik tagállam feladata lesz az ilyen fizetési intézmények felügyelete. Érdemes lenne e kérdéseket alaposabban megfontolni.

4.6.

Az irányelvtervezet 15. cikkének alkalmazása során a KBER és a nemzeti központi bankok fizetési rendszerek zavartalan működésével kapcsolatos hatásköreit, illetve egyes tagállamokban a nemzeti központi bankok felügyelet terén fennálló hatásköreit megfelelően tiszteletben kell tartani.

4.7.

Az illetékes hatóságoknak az irányelvtervezet 16. cikke alapján fennálló felügyeleti hatásköreit számos vonatkozásban egyértelműbbé lehetne tenni. Először is, a „helyszíni vizsgálatok” (16. cikk b) pontja) hatókörét pontosabban meg lehetne határozni. Másodszor, az „arányos szankciók” kiszabására vonatkozó hatáskört (16. cikk d) pontja) is egyértelműbbé lehetne tenni. Harmadszor, az engedély felfüggesztésének és visszavonásának feltételeit (16. cikk e) pontja) meg lehetne határozni, esetleg egy külön rendelkezés révén. Az európai övezeten belül a megfelelően egyenlő versenyfeltételek, illetve a letelepedés és a szolgáltatások nyújtásának szabadságát élvező intézmények felügyeletének megfelelő mértékű hatékonyságának elérése érdekében, az irányelvtervezet 16. cikkét módosítani kellene annak biztosítása érdekében, hogy valamennyi illetékes hatóság rendelkezzen az e cikkben előírt valamennyi jogkörrel, különösen pedig felügyeleti és végrehajtási képességekkel.

4.8.

Az irányelvtervezet 19. cikke előírja a tagállamoknak, hogy tegyék lehetővé az információk illetékes hatóságaik, központi bankjaik, a KBER és az EKB között történő kicserélését. Míg alapjában véve ez a rendelkezés üdvözölendő, az EKB azt javasolja, hogy amennyiben az illetékes hatóság a központi banktól eltérő jogalany, és a központi bank egyben a fizetési rendszer felvigyázója is, ezt ki kell egészíteni a következőket előíró más rendelkezésekkel is: i. az engedély megadása vagy felfüggesztése/visszavonása előtt az illetékes hatóságnak konzultálnia kell a megfelelő központi bankkal; és ii. az illetékes hatóságok kötelesek az információk megfelelő központi bankkal történő megosztására. E rendelkezések hasznosak lennének, tekintve a központi bankok fizetések területén fennálló általános felelősségét.

5.1.

Ha a fizetési intézmények jogosultak a közgazdasági és jogi értelemben is betétnek minősíthető pénzeszközök tartására, holott az irányelvtervezet fogalmilag nem ilyenként jellemzi azokat, a kockázat szintje meg fog egyezni a hitelintézetek vagy az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények kockázati szintjével. Ennek megfelelően a biztosítékok szintjének meg kell egyeznie a hitelintézetekre és/vagy elektronikuspénz-kibocsátó intézményekre vonatkozó szinttel. Ebből következően a fizetési szolgáltatásokat lehetőleg a hitelintézetekre vagy elektronikuspénz-kibocsátó intézményekre kell korlátozni. Ez biztosítaná az ügyfelek pénzeszközeinek és a rendezett pénzügyi tevékenység megfelelő védelmét, ezért az EKB ezt a megközelítést részesíti előnyben.

5.2.

Amennyiben a fizetési intézmények tekintetében is előírásra kerül a hitelintézetekre és/vagy elektronikuspénz-kibocsátó intézményekre vonatkozó biztosítéki szint, az irányelvtervezet II. címét alapjaiban át kell dolgozni.

6.1.

Ha a Bizottság javaslatának megfelelően bevezetésre kerül a könnyített felügyelet alatt álló fizetési intézmények kategóriája, az irányelvtervezetet módosítani kell annak egyértelművé tétele céljából, hogy a fizetési intézmények nem jogosultak a fizetési szolgáltatás felhasználójának pénzeszközeit annál a korlátozott időtartamnál hosszabb ideig tartani, mint ami a megbízótól a kedvezményezettnek történő átutaláshoz szükséges, továbbá nem engedhető meg számukra az ilyen pénzeszközök újbóli befektetése. Egyébként az irányelvtervezet 10. cikke (2) bekezdésének jelenlegi megfogalmazása arra a következtetésre vezethet, hogy valamely számlának a fizetési intézmény könyveiben való megnyitása magában foglalja azt is, hogy a kapott pénzeszközök a fizetési intézmény javára újra befektethetők. Ez az egyértelműsítés elérhető például a fizetési intézmények fizetési szolgáltatási tevékenységeinek a melléklet 7. pontjában meghatározott tevékenységekre való korlátozásával. A melléklet 5. pontjában meghatározott tevékenység is hozzárendelhető a fizetési intézményekhez annak egyértelművé tétele mellett, hogy a kártyakibocsátási tevékenység ahhoz a követelményhez kapcsolódik, hogy a kártyatulajdonos számláját hitelintézet vezeti. A fizetési intézmények számára továbbá nem engedélyezhető hitel nyújtása az irányelvtervezet mellékletének 4. pontja alapján.

6.2.

Emellett az eltérő értelmezések elkerülésére hasznos lehet annak megjelölése, hogy melyik intézményfajta milyen fajtájú szolgáltatásokat kínálhat, a melléklet összes pontjának a következőképpen történő átcsoportosításával: i. az 1-7. pontok: hitelintézetek; ii. az 1-3. és 5-7. pontok: elektronikuspénz-kibocsátó intézmények; és iii. 7. pont: fizetési intézmények. Ezen felül a fent említetteknek megfelelően esetleg megfontolható a melléklet 5. pontjában részletezett tevékenység fizetési intézmények által történő nyújtása (11). Ugyanez vonatkozik a melléklet 4. pontjában meghatározott tevékenységre, amennyiben biztosított, hogy a fizetési szolgáltatások végrehajtására a fizetési szolgáltatások felhasználóitól kapott pénzeszközök nem használhatók arra, hogy a fizetési szolgáltatások egyéb felhasználói részére hitelt nyújtsanak.

6.3.

A fizetési szolgáltatások felhasználóinak védelmére egyéb minimumbiztosítékok bevezetését is meg lehetne fontolni. Például egyes sajátos jövőbeli elszámolású ügyletekkel összefüggésben az ügyfelek által a jövőbeli elszámolást lebonyolító ügynöknél elhelyezett készpénzt egyes tagállamok (például Németország és az Egyesült Királyság) és az Egyesült Államok joga alapján az ügyfél tulajdonának tekintik, nem pedig készpénzbetétnek. Erről gyakran külön jogszabály rendelkezik, vagy azt az ítélkezési gyakorlat erősíti meg. Az ilyen készpénz tulajdonjogi vonatkozásainak vizsgálata nélkül – ami néhány tagállam jogában nehézségeket vethet fel – az egyik lehetőség az irányelvtervezet azon 10. cikkének (2) bekezdésében szereplő biztosítékok kifejlesztése lehetne, ami a fizetési intézményeket kötelezi könyveikben a fizetési szolgáltatások felhasználói pénzeszközeinek elkülönített nyilvántartására. Ezt meg lehetne tenni az irányelvtervezet annak biztosítását célzó módosítása révén, hogy a fizetési intézményekre a következő, kifejezettebb kötelezettségek vonatkozzanak: i. a meghatározott műveletekre befogadott pénzeszközök elkülönítése; ii. a fizetési műveletre befogadott pénzeszközök elválasztása a fizetési szolgáltatásoktól eltérő tevékenységekre befogadott pénzeszközöktől és azoknak a fizetési intézmény könyveiben elkülönítetten történő nyilvántartása; iii. a fizetési szolgáltatások felhasználói pénzeszközeinek olyan megnevezésű számlán történő tartása, ami egyértelműen ilyenként azonosítja azokat; iv. a fizetési szolgáltatások felhasználói pénzeszközeinek a fizetési szolgáltató, vagy a fizetési szolgáltatás más felhasználója vagy más személy pénzeszközeivel történő összekeverésének tilalma; v. a fizetési szolgáltatások felhasználói pénzeszközeinek a fizetési intézmény ellen harmadik fél részéről intézett intézkedések előli elkülönítése; vi. a fizetési intézmény fizetésképtelenné válása esetére a fizetési szolgáltatások felhasználói pénzeszközeinek haladéktalan és minden más igénnyel szemben elsőbbséget élvező visszafizetése; és vii. ha a fizetésképtelen fizetési intézmény pénzeszközei nem elegendőek a fizetési szolgáltatások felhasználóinak kifizetésére, a megmaradó pénzeszközök fizetési szolgáltatások felhasználói közötti felosztása arányosan történjen, követelésük összegének megfelelően.

6.4.

Emellett további magyarázatot igényel az irányelvtervezet 10. cikke (1) bekezdésének b) pontjában az olyan járulékos szolgáltatások vonatkozásban szereplő hivatkozás, mint például „a fizetési szolgáltatások végrehajtásának szavatolása” annak egyértelművé tétele érdekében, hogy az ilyen szolgáltatások kizárólag a fizetési szolgáltatások a műveletben részt vevő felhasználóinak javát szolgálhatják.

6.5.

Végül az irányelvtervezet 10. cikkének (3) bekezdése megállapítja, hogy a fizetési intézmények tevékenységét nem kell a vonatkozó nemzeti és közösségi jog hatálya alá tartozó fizetési szolgáltatások kínálására korlátozni. Ez magában foglalja, hogy a fizetési intézmények tevékenységi köre túlléphet az irányelvtervezet mellékletében felsorolt tevékenységeken, ami két aggályt is felvet. Először, az irányelvtervezet nem sorolja fel az engedélyezett tevékenységek összes fajtáját. Csak valamennyi lehetséges tevékenység ismeretében végezhető el e tevékenységek fogyasztóvédelmi és pénzügyi stabilitási szempontból történő teljes értékelése. Másodszor, ha az ilyen tevékenységek a nemzeti jogon alapulnak, nem érhető el az irányelvtervezet célja, nevezetesen a teljes harmonizáció biztosítása. Ezen okok miatt el kell hagyni az irányelvtervezet 10. cikkének (3) bekezdését.

7.1.

A bankszektor jelenleg megfeszített erővel dolgozik a SEPA igényeinek megfelelő szolgáltatásokon. Az iparág már 2008. január 1-jétől tervezi belföldi és határokon átnyúló fizetések vonatkozásában a páneurópai fizetési szolgáltatások nyújtását a polgárok, hatóságok és üzleti vállalkozások részére. A SEPA létrehozása azonban a jelenlegi közösségi jogi keretben kérdésessé válhat, a vonatkozó nemzeti jogszabályok eltérései miatt. Ennélfogva fontos a fizetésekre vonatkozó jogi keretrendszer harmonizálása, mivel az segíteni fogja a bankszektort a SEPA létrehozására irányuló erőfeszítéseiben. Az irányelvtervezet SEPA szempontjából jelentőséggel bíró részei (főként a III. és IV. cím) a II. címnél kevésbé tűnnek ellentmondásosnak. Ha az irányelvtervezet elfogadása késedelmet szenved a fent leírt aggályok miatt, a SEPA végrehajtása ugyancsak késhet. Az ilyen késedelem megelőzésére ennélfogva hasznos lehet az irányelvtervezet II. címének elhagyása. Azonban az elhagyást attól a feltételtől kell függővé tenni, hogy a fizetési intézményekre kellő időben külön közösségi jogszabály vonatkozik. E vonatkozásban a fizetési intézmények szerepe logikusan megvitatható lenne az elektronikus pénzről szóló irányelv tervezett felülvizsgálata során, a fizetési szolgáltatók különböző kategóriáira egy egységes szabályozói és felügyeleti keretrendszer elérése érdekében.

7.2.

Az EKB Kormányzótanácsa számára egy másik lehetőség lehet a Szerződés 105. cikkének (2) bekezdése és az Alapokmány 22. cikke alapján egy olyan EKB-rendelet elfogadása, ami szabályozná az irányelvtervezet KBER-hatáskörbe tartozó, SEPA-vonatkozású, sajátos rendelkezéseit, annak egyidejű elismerésével, hogy ezen az alapon nem fogadható el a SEPÁ-t elősegítő valamennyi intézkedés.

7.3.

Egy sajátos SEPA-vonatkozású kérdés az irányelvtervezet 60. cikkének (1) bekezdésében és 61. cikkének (1) bekezdésében előírt leghosszabb végrehajtási időre („az elfogadás időpontjától számított első munkanap”) vonatkozik. A várakozások szerint a fizetési szolgáltatók többsége meg tud felelni ennek a követelménynek 2010. január 1-jéig. Nem hagyható figyelmen kívül ugyanakkor az, hogy a bankszektorral nem folytattak konzultációt „az elfogadás időpontjától számított első munkanap” koncepció követelményének következményeiről, és hogy egyes banki közösségeknek nehézségeik lehetnek a határidő betartásával.

9.1.

Az irányelvtervezetnek egyértelművé kell tennie, hogy a fizetési rendszerek üzemeltetői a fizetési rendszer használatának megkezdése előtt teljesítendő feltételek vonatkozásában jogosultak lesznek különbséget tenni a fizetési szolgáltatók különböző fajtái között. Ezt tárgyilagos alapon kell tenniük, a fizetési szolgáltatóhoz kapcsolódó kockázatok kezelésének céljából. Ezen kívül korlátozni kellene az irányelvtervezet 23. cikke (1) bekezdésének hatályát annak biztosítására, hogy a fizetési intézmények megkülönböztetésmentesen használhassák a fizetési rendszereket. Az irányelvtervezet 23. cikkének (1) bekezdését megfelelően módosítani kell.

9.2.

Érthető, hogy az irányelvtervezet 23. cikke (2) bekezdésének szándéka az elszámolások véglegességéről szóló irányelv (13) alapján kijelölt rendszereknek a 23. cikk (1) bekezdése alapján fennálló használati feltételek alól történő mentesítése. Azonban e vonatkozásban nem eléggé egyértelmű a szóhasználat, és javasolt a kifejezett mentesítés.

9.3.

Az irányelvtervezetnek továbbá egyértelművé kell tennie azt, hogy az elszámolási és kiegyenlítési szolgáltatás nyújtására az eurorendszer által létrehozott felvigyázói követelmények vonatkoznak, a Szerződés 105. cikkének (2) bekezdésével összhangban. Ez elérhető például az irányelvtervezet (12) preambulumbekezdésének és 23. cikke (2) bekezdésének megfelelő módosításával. E tekintetben az eurorendszer az euroövezeti fizetési rendszerek zavartalan működése előmozdításának feladatával összefüggésben meg fogja vizsgálni azt a kérdést, hogy a fizetési intézmények fizetési rendszerekben történő részvétele elegendően biztonságos-e, illetve nem hordoz-e a pénzügyi rendszer stabilitása vonatkozásában túlzott kockázatokat.

9.4.

Végül az irányelvtervezet 10. cikke (1) bekezdésének c) pontja kifejezett jogot biztosít a fizetési intézményeknek fizetési rendszerek üzemeltetésére. Mivel jelenleg a közösségi jogszabályok nem határozzák meg a „fizetési rendszer üzemeltetője” fogalmát, sem az ilyen üzemeltetők jogi jellegét nem szabályozzák, nem szükséges a fizetési intézmények (vagy az irányelvtervezet hatálya alá tartozó bármely fizetési szolgáltató) számára a fizetési rendszerek üzemeltetésére vonatkozó jog bevezetése. Ugyanezen okból el kell hagyni az irányelvtervezet 23. cikkének címéből és első bekezdéséből a „fizetési rendszerek üzemeltetésére” vonatkozó hivatkozást.

11.1.

Az irányelvtervezet 2. és 3. cikkben meghatározott hatálya értelmezési eltéréseket okozhat. A 2. cikk értelmében az irányelvtervezet a fizetési szolgáltatásként meghatározott és a mellékletben tételesen felsorolt üzleti tevékenységekre vonatkozik. A 3. cikkben szerepel az irányelvtervezet hatálya alóli mentesítések ugyancsak tételesnek tűnő felsorolása, de hasznos lehet e kérdés egyértelművé tétele. Az irányelvtervezet 2. és 3. cikke közötti kapcsolat egyértelművé tétele érdekében az EKB javasolja a 3. cikk jelenlegi címének a „kivételek” kifejezéssel történő felváltását.

11.2.

Ezen felül kérdéses a 3. cikk hatálya alá tartozó néhány tétel. Először is az irányelvtervezet nem tűnik technológiailag semlegesnek, mivel megkülönbözteti a fizetés fizikai és elektronikus formáit. Ezért indokolatlan elfogultságot hozhat létre a papíralapú fizetési szolgáltatások irányában. A létező nemzeti jogszabályoktól függően a jelenleg papíralapú szolgáltatásokat kínáló fizetési szolgáltatók költségesebbnek találhatják termékeik hatékonyabb elektronikus formájának bevezetését, mivel ezzel az irányelvtervezet hatálya alá kerülnek, és ez ennélfogva késleltetheti az elektronikus fizetési szolgáltatások általánosságban kívánatos bevezetését.

11.3.

Másodszor, az irányelvtervezet 3. cikkének j) pontjában kifejtettek szerint a telekommunikációs, illetve számítástechnikai rendszert vagy hálózatot üzemeltető szolgáltatók által nyújtott egyes fizetési szolgáltatások vonatkozásában adott mentesség különböző értelmezésekhez vezethet. A rendelkezés technológiailag nem semleges, és az értelmezhető túl szűken vagy túl tágan (például kizárhatók az olyan online kereskedési platformok, mint az eBay, holott azok lényegileg nem különböznek az irányelvtervezet hatálya alá tartozó szolgáltatásoktól). Ennek eredményeként az irányelvtervezet értelmezése egyenlőtlenné válhat. Ezen túlmenően a mentesség és a melléklet 8. és 9. pontja közötti kapcsolat nem teljesen egyértelmű. Ennek eredményeként az EKB javasolja az irányelvtervezet 3. cikke j) pontjának és a melléklet 8. és 9. pontjának együttes elhagyását.

11.4.

Az irányelvtervezet 3. cikkének f) pontjában említett papíralapú kötelezvények vonatkozásában általános hivatkozást kell tenni a váltókra, beleértve az 1930. évi Genfi Egyezmény (14) hatálya alá tartozó váltókat és azokat is, amelyekre az nem vonatkozik.

12.1.

Az irányelvtervezet két eltérő megközelítést követ a fogalommeghatározások megállapításakor. Néhány esetben a fogalommeghatározásokat a 4. cikk külön rendelkezései útján hozzák létre, míg más esetekben azok az irányelvtervezet különböző részein elszórtan találhatók (például az 1. cikkben [„hitelintézetek”, „elektronikuspénz-kibocsátó intézmények”, „postai elszámolóközpontok” és „fizetési intézmények”], a 2. cikkben [„fizetési szolgáltatások” és „fizetési művelet”], a 29. cikkben [„keretszerződés”] és az 51. cikkben [„mikrovállalkozások”]). Javasolt valamennyi fogalommeghatározás egyetlen, fogalommeghatározásokat tartalmazó cikkbe foglalása, ami lehetne az első cikk. Ez az egységes szerkezetbe foglalt banki irányelvnél elfogadott megközelítéséhez hasonlítana.

12.2.

Ugyanakkor felmerül a létező közösségi jogszabályokban, például az elszámolások véglegességéről szóló irányelvben használt fogalommeghatározásokkal és fogalmakkal való egységesség kérdése. Ez a helyzet például a „fizetési rendszer” az irányelvtervezet 4. cikkének (3) bekezdésében szereplő fogalommeghatározásával, amit összeegyeztethetővé kellene tenni a „rendszer” az elszámolások véglegességéről szóló irányelvben használt fogalmával, tekintettel az azon irányelv értelmében kijelölt fizetési rendszerek és más fizetési rendszerek lehetséges kölcsönhatására. További egységesség érhető el a pénzeszközök átutalását kísérő megbízói információkról szóló rendelettervezetben (15) szereplő „megbízó” és a „kedvezményezett” fogalommeghatározásának az irányelvtervezetbe történő beépítésével.

12.3.

A „fizetési intézmények” meghatározását módosítani kell annak a lehetőségnek a kizárása érdekében, hogy természetes személyek eljárhatnak fizetési intézményként, mivel ez annak a kockázatával járhat, hogy a fizetési intézmény pénzeszközei összekeverednek az érintett természetes személy pénzeszközeivel.

12.4.

A „fizetési számla” vonatkozásában az irányelvtervezet 4. cikkének (7) bekezdésében szereplő fogalommeghatározás nem egyértelmű. Ezt orvosolni kell, mivel ez a kulcs a fizetési szolgáltatások és a fizetési intézmények tevékenységi körének értelmezéséhez. A jelenlegi megfogalmazásban nem egyértelmű, hogy a fizetési szolgáltatók valamennyi kategóriája jogosult-e fizetési számlák vezetésére. Ha a fizetési intézményeknek meg kell engedni a fizetési számlák vezetését, egyértelművé kell tenni a „hagyományos” bankszámlák és a fizetési számlák közötti különbséget. Továbbá az ilyen számlák jellemzőit egyértelműen meg kell határozni. Az ezzel összefüggésben felmerülő kérdések arra vonatkoznak, hogy ki vezethet ilyen számlákat, ki birtokolhatja azokat, illetve mi azok jogi jellege és joghatása.

12.5.

Egy másik tisztázást igénylő kérdés, hogy mit kell érteni a fizetési számla fogalommeghatározásában használt „kizárólag fizetési műveletek lebonyolítására szolgál” kitétel alatt. Kizárja-e ez például a kamatozó számlák lehetőségét vagy pénzeszközöknek a szigorúan a művelet lebonyolításához szükséges időnél hosszabb időn át történő tartását? Biztosítani kell azt is, hogy a fizetési intézmények ne fizethessenek kamatot, vagy ne nyújthassanak egyéb ösztönzőket a számlatulajdonosnak.

12.6.

Át kell fogalmazni az irányelvtervezet 4. cikkének (8) bekezdésében a „pénzeszközök” vonatkozásában szereplő fogalommeghatározást, egyebek között a „készpénz” szónak a bankjegyek és érmék hivatkozással való felváltásával.

12.7.

Az „egyedi azonosító” vonatkozásában az irányelvtervezet 4. cikkének (15) bekezdésében szereplő fogalommeghatározással kapcsolatban emlékeztetünk arra, hogy a pénzeszközök átutalását kísérő megbízói információkról szóló EK-rendelet iránti javaslatról szóló, 2005. december 15-i CON/2005/56 EKB vélemény (16) sajátos megfogalmazást javasol az „egyedi azonosító” fogalommeghatározására, ami most tükröződni látszik a rendelettervezet jelenlegi változatában. Javasolt az „egyedi azonosító” rendelettervezetben és irányelvtervezetben szereplő fogalommeghatározásának harmonizálása.

12.8.

Fogalommeghatározás nélkül használják a „végrehajtási idő” fogalmát az irányelvtervezet több preambulumbekezdésében, a 26. cikk (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontjában, a 31. cikk (1) bekezdés b) pontjának ii. alpontjában, a 35. cikkben és a IV. cím 2. fejezetének 2. szakaszában. A végrehajtási idő egy adott (például munkanapokban vagy üzemelési órában mérhető) időtartamban történő meghatározása előnyös lenne, mivel ez lehetővé tenné a leghosszabb végrehajtási idő fogalmának meghatározását. Ezen túlmenően számos olyan művelet létezik, amelyet fizetési számla használata nélkül hajtanak végre (például pénzközvetítési szolgáltatások nem banki ügyfeleknek). Az irányelvtervezet végrehajtási időre vonatkozó fogalommeghatározásának az ilyen esetekre is ki kell terjednie.

12.9.

Az EU-ban nem létezik a „munkanapok” közös naptára, és bár a kifejezés az irányelvtervezet IV. címe 2. fejezetének 2. szakaszában is mindvégig alkalmazásra került, annak fogalommeghatározása hiányzik. Hasznos lenne egy ilyen fogalommeghatározásnak az irányelvtervezetbe (a fogalommeghatározásokat tartalmazó cikkbe) történő beillesztése, feldolgozási és működési okokból, illetve annak biztosítása érdekében, hogy a kötelezettségek hatálya egyértelmű.

12.10.

A „számlapénz” kifejezés használata az irányelvtervezetben anélkül történik, hogy a fogalom meghatározására sor kerülne, például az irányelvtervezet 3. cikkének b) pontjában, a 4. cikk (8) bekezdésében és az irányelvtervezet mellékletének 7. pontjában. Javasolt, hogy a számlapénz fogalommeghatározása annak szem előtt tartásával kerüljön megalkotásra (a fogalommeghatározásokat tartalmazó cikkben), hogy ilyen pénzeszközöket csak a központi bankok és a hitelintézetek (amelyek körébe tartoznak az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények) tarthatnak.

12.11.

Ugyanígy meghatározás nélkül történik a „fióktelep” kifejezés használata az irányelvtervezet 4. cikkének (2) bekezdésében és 20. cikkében. Javasolt a „fióktelep” fogalmának beiktatása, összhangban az egységes szerkezetbe foglalt banki irányelv 1. cikkének (3) bekezdésében szereplő fogalommeghatározással.

12.12.

A 29. cikkből a fogalommeghatározásokat tartalmazó cikkbe kell áthelyezni a „keretszerződés” fogalommeghatározását. Ezen túlmenően egységességi okokból a „keretszerződés” kifejezést kell az irányelvtervezetben mindvégig használni, ezzel felváltva az irányelvtervezet (18) preambulumbekezdésében használt azonos értelmű „keretegyezmény” kifejezést (17).

13.1.

Egyértelművé kell tenni, hogy a fogadó tagállam statisztikai jelentési célokból megkövetelheti-e, hogy a területén fiókteleppel rendelkező valamennyi fizetési intézmény a fogadó tagállam illetékes statisztikai hatóságaihoz, egyebek között a nemzeti központi bankhoz és/vagy a nemzeti statisztikai hivatalhoz teljesítse az adatszolgáltatást.

13.2.

Kifejezett tisztázásra szorul, hogy az irányelvtervezet 2. cikkében a „pénznemtől függetlenül” hivatkozás a Közösségen kívüli országok fizetőeszközeire kíván-e utalni.

13.3.

Az irányelvtervezet 1. cikke a „Tárgy” címet viseli, és azt megfelelően az irányelvtervezet tárgyának lényegi bemutatására kell korlátozni. Helyénvalóbbnak tűnne a fizetési szolgáltatók négy kategóriáját a fogalommeghatározásokat tartalmazó cikkbe beépítendő „fizetési szolgáltató” egységes fogalommeghatározása alá vonni, különösen mivel a fogalommeghatározásokat tartalmazó cikk határozza meg a fizetési szolgáltatás felhasználójának fogalmát is.

13.4.

Az irányelvtervezet a meghatalmazottak, a kiszervezett funkciókat ellátó szervezetek vagy a leányvállalatok alkalmazásáról szóló 11. cikkének (2) bekezdése az „összes funkció” kiszervezésére utal. Ez problémákat vethet fel, mivel lehetővé tenné olyan fiktív társaságok létrehozását, amelyek hivatalosan megfelelnek az irányelvtervezetnek, de a tényleges tevékenységet a követelmények hatálya alá nem tartozó harmadik személy végezné. Az EKB ezért az ilyen következmények elkerülése céljából a 11. cikk módosítását javasolja.

13.5.

Az irányelvtervezet 12. cikkének (1) bekezdése a fogalom meghatározása nélkül utal a „működési kockázatra”. A szükséges pontosság nyújtható a tőkemegfelelési irányelvtervezet (18) 4. cikkének (22) bekezdésében szereplő „működési kockázat” fogalommeghatározás alkalmazásával.

13.6.

A 13. és 44. cikkben szereplő nyilvántartás-vezetési szabályok értelmezhetők úgy, hogy valamely fizetési intézmény nyilvántartás-vezetési kötelezettsége nem tart tovább egy évnél. E kötelezettségeket kifejezettebben összhangba kell hozni más közösségi jogszabályokkal, mint például a pénzmosás elleni harmadik irányelv (19) 30. cikkével, ami öt évben határozza meg a nyilvántartás-vezetési kötelezettség legrövidebb időtartamát.

13.7.

A „hozzájárulás” vonatkozásában az irányelvtervezet 41. cikkében szereplő fogalommeghatározás nem eléggé pontos. Szükséges ezzel összefüggésben a hozzájárulás visszavonására történő hivatkozás és annak fogalommeghatározása.

13.8.

Az irányelvtervezet visszafizetésre vonatkozó 52. cikkének szóhasználata nem egyértelmű, például megtérítési jogosultságra utalva olyan esetben, amelyben a végrehajtott művelet összege nem felel meg „egy racionális megbízótól ésszerűen elvárható összegnek”. Ez a szóhasználat tág teret enged az értelmezésnek, ami növeli a fizetési területen fennálló bizonytalanságot, és a jogviták számának növekedéséhez, valamint a fogyasztói védelem hiányához vezethet. A jövőbeli peres eljárások kockázatának legalacsonyabbra csökkentése érdekében további megfontolást igényel az 52. cikk szóhasználatának egyértelművé tétele.

13.9.

A megbízó számára kulcsfontosságú a fizetés véglegessége, ennélfogva az irányelvtervezet 53. cikkének (1) bekezdésében szereplő „tájékoztatást kapott” fogalom túlságosan bizonytalan, mivel az időzítés jelentősen eltérhet aszerint, hogy a tájékoztatás a megbízó internetes bankján vagy egy nyilvánosan elérhető számlanyomtatón keresztül válik elérhetővé, szemben azokkal az esetekkel, amikor a megbízó a számlakivonat nyomtatott változatát postán kapja meg. Ezért előnyben kell részesíteni egy olyan rögzített időpontot, amely magához az átutaláshoz kötődik. A megbízó számára további reakcióidő biztosításához az engedélyezett időkeretet négyről hat hétre lehetne kiterjeszteni.

13.10.

Az irányelvtervezet 54. és 56. cikkében szereplő „elfogadás” és „visszavonhatatlanság” fogalmának – bár egyértelmű és hasznos – összeegyeztethetőnek kellene lennie az elszámolások véglegességéről szóló irányelvben használt „rendszerbe történő bevitel” és „visszavonhatatlanság” fogalmával.

13.11.

Az irányelvtervezet 54. cikkének (2) bekezdését módosítani kell annak biztosítására, hogy szükségtelenül ne hosszabbodjon meg a fizetési megbízás átvétele és annak elfogadása közötti időtartam.

13.12.

Az irányelvtervezet pénzeszközök hozzáférhetőségére vonatkozó 65. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a kedvezményezett fizetési szolgáltatója attól az időponttól tegye hozzáférhetővé az említett pénzeszközöket a kedvezményezett számára, amikor a pénzeszközöket a kedvezményezett számláján jóváírták. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a pénzeszközök hozzáférhetőek, ha azokat a kedvezményezett számláján jóváírták. Ezért helyénvalónak tűnne azt egyértelművé tenni, hogy a pénzeszközöket akkor kell hozzáférhetővé tenni, amint azokat a fizetési szolgáltató megkapta.

13.13.

A fizetési rendszerek hatékony és zökkenőmentes feldolgozási tevékenységének lehetővé tétele céljából módosítani kell az irányelvtervezet 66. cikkének (1) bekezdését, a nemzetközi bankszámlaszámra (IBAN) mint minden esetben előnyben részesített egyedi azonosítóra történő hivatkozás beillesztésével, biztosítva ezzel az egyedi azonosítók alkalmazásának harmonizált megközelítését.